,,Amikor a Forma 1-ben versenyeztem, a versenyzés volt veszélyes, míg a szex biztonságos." — Jackie Stewart.
A háromszoros világbajnok skót élő legenda számtalan horrorisztikus balesetet és tragédiát élt át pályafutása során. Csapattársa Francois Cevert halála miatt például el sem indult élete utolsó versenyén, immáron háromszoros világbajnokként.
Az autóversenyzés történelme tele van sikerekkel,kudarcokkal és tragédiák sorozatával, utóbbiak közt viszont akadnak gyomorforgatóbbnál gyomorforgatóbb esetek is. Ebben a bejegyzésben ilyen esetekből gyűjtöttem össze az általam vélt legdurvábbakat.
Helmuth Koinigg
Helmuth Koinigg 1974-ben volt a Forma 1-es mezőny tagja, annak is az utolsó két futamán. Ez az korszak még bőven az a korszak volt, amikor a szalagkorlátok jelentették a legfőbb veszélyforrást. Clay Regazzoni 1968-ban a monacói F3-as futamon túlélt egy korlát alá csúszós balesetet, de csak a szerencsén múlott, hogy nem jutott Helmutk Koinigg sorsára. Napra pontosan egy évvel Helmuth Koinigg halála előtt ugyanazon a helyszínen, Francois Cevert is a szalagkorlát hibás rögzítése miatt vesztette életét és akkor még nem beszéltünk az 1975-ös spanyol nagydíjról – ezen a versenyen ért be pontszerző helyen Lella Lombardi, női autóversenyző –, ahol szintén a rosszul rögzített szalagkorlát volt okolható. Rolf Stommelen balesete miatt a közönség soraiból ragadott el embereket a halál.
Helmuth Koinigg mindössze második futamán indult Watkins Glenben, amikor a verseny 10. körében az osztrák versenyző autójának felfüggesztése eltörött és (viszonylag) kis tempóval a pályát szegélyező többsoros szalagkorlátnak csapódott... volna, ha azt rendesen rögzítik... hiszen a korlát alsó elemét csak a lélek tartotta össze, míg a felső elem tökéletesen rögzítve mereven állt, így az autó a benne ülő versenyzővel együtt a felső korlát alá csúszott.
Helmuth Koinigg közvetlen a becsapódás után
A helyszínre érkezvén borzalmas látvány fogadta az oda érkező személyzetet. Törzse meredten az autóban, jobb kezét még ösztönösen maga elé emelve ült, fekete színű, fehér szívecskékkel díszített bukósisakja pedig (benne a fejével) az autó szétroncsolódott darabjain a jobb hátsó kerék közelében hevert. 
Innen jól látható a háromsoros szalagkorlát állapota: az alsó teljesen át van szakítva, a középső az erőhatások miatt meghajlott (ez okozta a lefejezést) míg a felső mereven áll
A March csapat egyik alapító tagja és az FIA egykori elnöke, Max Mosley a '1 The Movie' című. dokumentumfilmben (magyar szinkronnal 'A Forma 1 Aranykora' címmel megtalálható YouTube-on) említést tett az esetről: ,,Egy rendőr hozta vissza a bukósisakját, amiben még benne volt a feje, amit a korlát egyszerűen levágott."
Koinigg csapattársa szerencsésnek érezhette magát, mivel eredetileg ő vezette volna a 16-os számú autót, ám összetűzésbe keveredett a csapat vezetőjével, így Koinigg versenyzett Watkins Glenben ahol a 10. körben bekövetkezett a tragédia.
Russell Phillips
A nyolcvanas-kilencvenes években létezett egy Sportsman Series nevű bajnokság, amelyben alacsony költségvetéssel és egykori NASCAR autókkal versenyeztek a kevésbé tehetős versenyzők. A bajnokság egyik állandó helyszínéül az a Charlotte Motor Speedway szolgált, ahol a 1995-ben Russell Phillips brutális körülmények között életét vesztette.
Phillips előtt két versenyző összeakadt és megpördült, a balesetet elkerülni igyekvő Phillips pedig egy másik versenyzőtársával ütközve a kerítésnek csapódott autójának tetejével elkapva azt, majd az autót darabjaira törve ért földet és állt meg a pálya belső oldalán.
A roncshoz először egy sportbíró érkezett meg, de amint belenézett az autó utasterébe szörnyű látvány fogadta:
A kerítés és az arra erősített fényjelző készülék nem csak az autó tetejét darálta le, a lámpa levágta a 26 éves versenyző fejét, a drótkerítés pedig a felsőtestét az alsó bordákig molekulákra szaggatta. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a balesetben érintett pályaszakasz lelátóin nem ültek nézők, ugyanis Phillips testének csont,hús,agyvelő maradványai mind a nézőtérre szóródtak, bukósisakját (benne a fej maradványaival) a pit bejáratánál találták meg, jobb keze a versenyző fejét levágó lámpa mellett lógott a kerítésen, az aszfaltot pedig beterítette a versenyző vére, melyen több autó meg is csúszott.
Phillips bal keze jól látható a képen
A versenyt megállították, helyszíni szemlét követően pedig feltakarították a pályát az autóroncs és Phillips testének maradványaitól, a verseny pedig végül gond nélkül lezajlott. Mindenféle túlzás nélkül kijelenthető, hogy ez a baleset a Charlotte Motor Speedway legfeketébb,leggyomorforgatóbb,legsokkolóbb és legtragikusabb balesete!
Lorenzo Bandini
Neve a mai kor rajongóinak a róla elnevezett Lorenzo Bandini díjról lehet ismerős, azonban sokaknak halálos balesete miatt emlékezetes.A kikötő sikánnál (amely akkor egy gyors bal-jobb sikán volt) a pályát szegélyező szalmabálákba csapódott. Autójának megsérült üzemanyag tankjából lángra kapott a benzin, ami azonnal tűzgolyóvá változtatta a Ferrarit.
Bandini nagyjából három percre szorult az égő autója alá, de ez a három perc bőven elég volt arra, hogy testének 70 százaléka megégjen és belehaljon sérüléseibe. E verseny után száműzték a szalmabálákat a versenypályákról.
Tom Pryce
Tom Pryce talán a Forma 1 történetének legbrutálisabb balesetében vesztette életét. Csapattársa a célegyenes szélére húzódva parkolta le meghibásodott versenyautóját, a segítségére siető pályabíróknak így át kellett szaladniuk a célegyenesen. Az egyik pályabíró sikeresen megérkezett és elkezdte Renzo Zorzi autójának műszaki mentését, kollégája azonban nem volt ilyen szerencsés:
A 19 éves pályabíró, Frederick Jansen van Vuuren nem volt elég körültekintő és az éppen akkor érkező Tom Pryce elütötte a fiatal pályabírót, akinek kezében lévő poroltó eltalálta a 27 éves versenyző fejét ezzel megölve őt. Pryce eszméletlenül száguldott tovább nagy tempóval, míg nem a pálya egyes kanyarjában összeütközött Jacques Laffite autójával.
Elég részletes illusztráció arról, hogyan történt Pryce és van Vuuren incidense.
Az egyik legmegrázóbb kép az esetről: Tom Pryce holttestét szállítják
Frederick Jansen van Vuuren teste majdnem kettészakadt, a levegőben szaltózva a pálya szélére csapódva ért földet. A versenyt nem állították meg, ám a tragédiáknak még nem lett vége, hiszen néhány héttel a verseny után Carlos Pace lezuhant repülőgépével és életét vesztette. Tiszteletére az interlagosi pályát róla nevezték el.
A videón jól látható, ahogy az ütközést követően a centrifugális erő miatt szaltózásba kezd a pályabíró (már élettelen) teste.
Roger Williamson
Az élete második versenyén induló versenyző a holland versenypálya egy gyors szakaszán felborult és az autója kigyulladt, aminek következtében életét vesztette.
A mögötte érkező David Purley nem tétlenkedett, azonnal félreparkolta autóját és bajba jutott társa segítségére sietett. Átfutott a pályán és megkísérelte átfordítani a felborult autót. Williamsonnak ő volt az utolsó reménye a túlélésre, ugyanis a pálya alkalmazottjai alulképzettségük és a tűzálló felszerelés hiánya miatt nem tudtak/nem mertek beavatkozni. A közelben csupán egy poroltó volt, amit Purley magához ragadott, de ez az egy porral oltó kevésnek bizonyult a tűz eloltásához.
Miután a tüzet nem sikerült megfékeznie, Purley újra megpróbálta átfordítani a már nagyobb lángokkal égő autót, miközben Williamson még mindig magánál volt, és kínszenvedés közepette segítségért kiabált. Purley kétségbeesésében kezeivel hadonászva próbálta társai tudtára adni, hogy álljanak meg, de azok azt hitték, hogy az égő roncs Purley autója és mivel azt gondolták senki sincs alatta, senki sem állt meg.
Utolsó esélye a nézők lettek volna, azonban - talán jogosan - a biztonsági emberek nem engedték a pályára és kutyákkal tartották vissza őket. Az elkeseredett küzdelmet vívó Purley-t végül egy pályabíró vezette el a helyszínről, mire kisebbfajta dulakodás alakult ki köztük a pályán. Purley végül feladta a küzdelmet, tehetetlenségében fel-alá járkált a pálya szélén, míg meg nem érkezett a pálya egyetlen tűzoltóautója a helyszínre. Segített a tűzoltóknak, és ő volt az, aki a tűz megfékezését követően bemászott az autó alá kimenteni pilótatársát, de Williamson addigra már halálra égett.
A tűz eloltása utáni fotók egyike. Williamson autóját a testével együtt letakarták és csak a verseny leintését követően szállították el a baleset helyszínéről.
A versenyt nem állították le, a kocsit - benne az élettelen testtel - letakarták, és a verseny végéig ott maradt. David Purley erőfeszítéseit György érdemrenddel tüntették ki, azonban ez sovány vigasz egy elkerülhető katasztrófáért. A temetésén többek között David Purley vitte Roger Williamson koporsóját.
Jean Patrick Hein
Jean Patrick Hein nem autóversenyző volt, hanem egy húsz éves egyetemista, aki az 1990. évi Molson Indy Vancouver CART versenyen önkéntes pályamunkásként teljesített szolgálatot. Halálának körülményei miatt viszont említést kell tennem róla.
A verseny 17. körében a pályabírók (köztük Heinnel) egy lefulladó autó segítségére siettek. A mentés szerencsétlen módon egy beláthatatlan kanyar előtt történt, ebből adódóan az elhaladó versenyzőknek fogalmuk sem volt az emiatt ott tartózkodó négy, védőfelszerelés nélküli pályamunkásról. Amikor pedig megpillantotta őket, már késő volt. Az éppen akkor érkező Willy T. Ribbs autójának bal hátsó kereke maga alá gyűrte az önkéntes pályamunkás testét, majd a földre vágta.
Az odaérkező, sokat látott mentősök és orvosok is elborzadtak Hein testének látványától. A baleset következtében Hein többszörös nyílt koponyatörést szenvedett, méghozzá olyan mértékűt, hogy a pálya érintett területén kisebb csontdarabok szóródtak szét, melyeken még a húsz éves pályamunkás hajszálai is rajta voltak, emellett életveszélyes mellkasi, hasi és nyaksérüléseket is szenvedett, melyekbe belehalt.
Valószínűsíthetően már a gázolást követően belehalt sérüléseibe, azonban (kórházba szállítását követően) hivatalosan helyi idő szerint késő délután nyilvánították halottnak.
Gordon Smiley
Maradva a tengerentúlon, az 1982-es Indy500 kvalifikációján történő horrorbukást Gordon Smiley szenvedte el.
Akkoriban az autók pályacsúcs közeli időket mentek, azonban Smiley második bemelegítő körén bekövetkezett a tragédia: Autója a hármas kanyarnál túlkormányzottá vált, erre reagálva a versenyző megpróbált korrigálni, ez a mozdulat azonban fatális hibának minősült és közel 320 km/h sebességgel, frontálisan vágódott a falba, majd közel 15 méter magasságba emelkedve letarolta a pályát a nézőtértől elválasztó kerítést.
Az ütközés következtében az üzemanyagtank felrobbant, autója egy hatalmas tűzgolyóvá változott, közben 3 nagy és megszámlálhatatlan apró darabra hullott. Smiley teste teljesen védtelen volt, még a bukósisak is csak a becsapódás pillanatáig védte fejét, hiszen a hatalmas centrifugális erők leszippantották róla. Nem csak a hatalmas erőhatások, de a törmelékek is nehezítették túlélési esélyeit. Mondanom sem kell, esélye sem volt a túlélésre.
,,Miközben a baleset után rohantam az autóhoz, kisebb, különös szürke anyagból álló tócsákat vettem észre az aszfalton, amelyek egyenesen a versenyzőig vezettek. Amint elértem a géphez, megdöbbenten láttam, hogy Smiley sisakja eltűnt, a koponyájának tetejével együtt. A kerítésből származó törmelékek lényegében megskalpolták, az anyag pedig, amit a pályán láttam az agyának darabjai voltak. A sisakját a masszív centrifugális erő szó szerint lehúzta a fejéről a becsapódáskor. A holttesttel együtt a pálya orvosi központjába mentem, az út közben végzett, felületes vizsgálatom során pedig megállapítottam, hogy majdnem az összes csontja eltört. Az oldalán volt egy tátongó seb, ami úgy nézett ki, mintha egy óriási cápa támadta volna meg. Soha nem láttam még ilyen sérülést." – olvasható Dr. Steve Olvey, az Indycar egykori orvos igazgatója ‘Rapid Response’ című könyvében.
Azt hihetnénk, hogy a fent említett és ezekhez hasonló esetek csak a Végső Állomás filmekben történhetnek meg, de az élet ez esetekben igazolta kegyetlen oldalát. Mai szemmel, szinte 100 százalékos biztonság mellett olvasva ezekről a tragédiákról csak remélni tudjuk, hogy nem frissül az autósport fekete listája hasonló borzalmakkal!
Nyugodjanak békében!†
ZZS